A KÉRELMEK 10%-A ELUTASÍTÁSRA KERÜL!
Megdöbbentő adat, de a MÁK tájékoztatása szerint a benyújtott kérelmek 10%-a tartalmaz valamilyen súlyos hibát, ami miatt meghiúsul a támogatás kifizetése. Eddig nagyjából 26 000 család élt az Otthonfelújítási támogatás nyújtotta lehetőséggel, viszont ebből 2 603 db kérelem elutasításra is került valamilyen elkövetett hiba okán.
A MÁK közleményében még azt is kiemelte, hogy igen sok esetben van szükség hiánypótlásra. Ebben a szakaszban még orvosolható az esetlegesen elkövetett hiányosság, elírás, nem megfelelő kitöltés, viszont, ha a probléma nem kiküszöbölhető a hiánypótlásra adott időben, akkor bizony a kérelem elutasításra kerül.
AZ OTTHONFELÚJÍTÁSI TÁMOGATÁS EDDIGI STATISZTIKAI ADATAI
Novák Katalin családügyi miniszter sajtóosztályán elhangzottak szerint egészen pontosan 2021. augusztus 9-ig 25 672 db kérelmet fogadott be a MÁK, amelyből 13 372 db kérelem már jóváhagyásra is került. Az eddig befogadott kérelmek teljes összege 42,3 milliárd forint, amelyből megítélt és részben már ki is utalt támogatás 22,6 milliárd forint. A két érték közötti különbözet hátterében nem a már említett jelentős arányú elutasítás áll, hanem a jogszabályban is rögzített 60 napos átfutási idő. A visszaigénylések mértékét nézve átlagosan 1,6 millió Ft-ot kaptak vissza a családok. Igen sokan, nagyjából 4 500 – 5 000 család élt a felújításokhoz igénybe vehető kedvezményes hitellel. A kölcsönt ezidáig 24 milliárd forint értékben igényelték. A legszomorúbb statisztikai adat pedig a már említett 10%-os elutasítási arány, ami vélhetően a folyamatos tájékoztatásokkal jelentősen lecsökken majd a jövőben.
EZEK A LEGGYAKRABBAN ELKÖVETETT HIBÁK
A kérelmek elutasításának leggyakoribb okait a következő felsorolásban szedtük össze:
- az igénylőnek, vagy együttes igénylés esetén valamelyik félnek a kérelem benyújtásának időpontjában köztartozása volt;
- az igénylő és a támogatásra feljogosító gyermek állandó lakóhelye nem a felújított ingatlanban van, vagy gyakran előforduló hiba, hogy a kérelem úgy kerül benyújtásra, hogy a benyújtást megelőző egy éven túl történt a birtokbavétel, de az érintettek nincsenek egy éve még bejelentkezve az adott ingatlanba;
- a tulajdoni lapon a felújítással érintett ingatlan fő rendeltetése nem lakás;
- nincs meg a megfelelő arányú tulajdoni hányad;
- a kérelem benyújtásának időpillanatában a gyermek már betöltötte a 25. életévét;
- hiányos dokumentáció (Pl.: számlák, árajánlat, banki kivonat, MÁK mellékletei);
- Önálló és együttes igénylés problematikája: a kérelmet házas- és élettársi kapcsolatban élőknek együttesen kell igényelniük, és a kormányrendelet adott pontjai által meghatározott feltételeknek mindkét fél esetében érvényesülniük kell;
- Minden gyermek feltüntetése kötelező: az igénylők a kérelemben sok esetben nem tüntetik fel a velük egy háztartásban élő összes gyermeket;
- Hiányzó aláírás: több esetben is hiányzott a kérelem nyomtatványairól az aláírás;
- Kötelező mezők figyelmen kívül hagyása: a csillaggal jelölt mezők kitöltése minden esetben kötelező;
- Hiányzó szülői adatok: egyedüli igénylés esetén sok esetben nem kerülnek teljességében feltüntetésre az apa vagy az anya adatai;
- Hiányzó jelölések: az 1. számú nyilatkozatban a 2., a 3. és a 4. pontban a megfelelő dőltbetűs részek aláhúzása sok esetben elmarad;
- Elmaradt törlés a nyilatkozatban: amennyiben az igénylő nem kiskorú rokon gyámjaként nyújtja be a kérelmet, akkor az 1. számú nyilatkozat 5. pontjának törlése szükséges;
- Szükséges elemek törlése a nyilatkozatban: gyakran előforduló eset, hogy a törlendő rész mellett további szükséges tartalmak is kitörlésre kerülnek;
- Felcserélt adatok: jellemző hiba, hogy a 2. számú nyilatkozatban az igénylő és a kérelmező igénylő adatai felcserélésre kerülnek, illetve a dokumentumot nem a házastárs, hanem a kérelmező írja alá;
- Nagykorú gyermek hozzájáruló nyilatkozatának hiánya: amennyiben az adott ingatlanban nagykorú gyermek is él életvitel szerűen, akkor a 3. számú nyilatkozat kitöltése és aláírása is szükséges, mellyel hozzájárul adatai kezeléséhez;
- Elmaradt elektronikus hitelesítés: az ügyfélkapu (SZÜF) felületen benyújtott kérelmek és mellékleteik nem kerültek elektronikusan hitelesítésre;
- Eltérő lakcímek: az ingatlan-nyilvántartásban szereplő cím nem egyezik meg a lakcímkártyán szereplővel;
- Hibás helyrajzi szám: társasházi ingatlan esetében nem az adott ingatlanra vonatkozó pontos helyrajzi szám kerül rögzítésre, hanem a társasházé;
- Hiányos vállalkozói szerződés: a vállalkozói szerződés nem tartalmazza mindazokat a szükséges tartalmi elemeket, amelyeket a MÁK a honlapján is közzétett vállalkozási szerződésmintája is rögzít;
- Hiányzó vállalkozói szerződés: gyakori hiba, hogy a munkadíjat tartalmazó számlához nem kerül vállalkozási szerződés is csatolásra;
- Hiányzó melléklet az elvégzett munkákról: hiányzik a vállalkozási szerződés 1. számú melléklete;
- Hibásan feltüntetett anyagköltség: sok esetben a vállalkozási szerződés 1. számú mellékletében feltüntetésre kerül az anyagköltség, amelyet valójában nem a vállalkozó, hanem a kérelmező vásárolt meg;
- Összevont számlaösszeg: a kérelemhez csatolt számlán az anyagköltség és a vállalkozói díj egy összegben került feltüntetésre;
- Felújítási munkálatok részletezettségének hiánya: az elszámolásra szánt felújítási munkálat nincs kellően részletezve;
- Több számlaösszesítő: sok esetben munkatípusonként kerül csatolásra a számlaösszesítő, nem egyben kezelve;
- Összevont számlatételek a számlaösszesítőn: hibát jelent, ha a számlatételek kerülnek felsorolásra a számlaösszesítőben az építési tevékenységekhez köthető anyagköltség és a munkadíj sorok helyett;
- Hiányzó kifizetést igazoló dokumentum: az átutalással teljesített számla kifizetését igazoló dokumentum nem kerül benyújtásra. Igazoló dokumentum lehet: a bankszámlakivonat, vagy a netbankból kinyomtatott tranzakciós bizonylat a bank külön aláírása, pecsétje nélkül is. A közlemény rovatban kiolvashatónak kell lennie melyik számlára vonatkozik a kifizetés. Nem feltétlen szükséges arról a számláról kiegyenlíteni a számlát, amely a kérelemben is rögzítésre kerül;
- Hiányzó előlegszámla: csak végszámla kerül benyújtásra, az előlegszámla nem kerül beküldésre;
- Adószám feltüntetése: a számlán adószám is szerepel a vevő adatai között;
- A hiánypótlás teljesítése nem történik meg teljességében.
ÍGY KÜSZÖBÖLHETŐ KI A HIBÁZÁSI LEHETŐSÉG
Az EU-Solar Zrt. csapata még az Otthonfelújítási támogatás megjelenését megelőzően létrehozott egy szakértői csapatot, akik felkészültek a támogatási rendszerrel kapcsolatos tudnivalókról. A programmal kapcsolatban folyamatosan frissítjük tudásunkat, kapcsolatot ápolunk a Minisztériummal és az Államkincstárral, hogy mindig naprakész információink legyenek a változásokról, folyamatokról. Fontosnak tartjuk, hogy ügyfeleink ezzel a támogatási rendszerrel élve is pontos tájékoztatást kapjanak, és biztosan visszakapják a visszaigényelhető támogatási összeget.
Azok, akik biztosra szeretnének menni és az EU-Solar Zrt.-t bízzák meg napelemes rendszerük kivitelezésére, és azt el is kívánják számolni az Otthonfelújítási támogatás keretében, igénybe vehetik a társaság extra szolgáltatását is, melynek keretében a kérelem benyújtását és a hiánypótlás teljesítését is segítjük. Fontos kiemelni, hogy ezzel a lehetőséggel nemcsak azok élhetnek, akik kizárólag napelemes rendszert vásárolnak, hanem azok is, akik e tevékenység mellett egyéb felújítási munkálatokat is végre kívánnak hajtani.
Látva a hibázási lehetőségek sokaságát azt javasoljuk ügyfeleinknek, hogy éljenek teljeskörű ügyintézésre vonatkozó szolgáltatásunkkal, – mi mindent elintézünk Ön helyett!
Ha Ön is szeretne saját napelemes rendszert, akkor kérjen ajánlatot! A kalkulációt követően 15 percen belül részletes, személyre szabott árajánlatot küldünk.