A már húsz éve Magyarországon jelen lévő Superbrands 2004-ben kezdte meg itthoni működését. A díjazottakat többlépcsős kiválasztási folyamat során választják ki. A kutatók széleskörű szempontrendszer alapján szűrik a márkákat, majd a végső értékelést a független szakértőkből álló bizottság hozza meg.

Vállalatunk 2021 óta minden évben elnyerte a Business Superbrands díjat, amely csapatunk elszántságának és vezetőségünk munkájának eredménye. Azon túl, hogy a hazai szolár piacon elsőként kaptuk meg az elismerést 2021-ben, a szektorban szintén az EU-SOLAR az első, amely immár négyszer is elnyerte ezt a rangos elismerést. Alapelvünk, hogy mindig a megbízhatóságra és a legmagasabb fokú szakmaiságra törekszünk. Ahogy minden elismerés, úgy a negyedik Business Superbrands díj is megerősít minket abban, hogy a fenti célokat szem előtt tartva cégünk jó irányba halad.

Köszönjük ügyfeleinknek és partnereinknek is, hiszen nélkülük nem emelkedhettünk volna Magyarország legkiemelkedőbb márkái közé.

Váltson napenergiára, váltson a kiszámíthatóságra!

A folyton változó világpiaci helyzetben, az elszálló villanyárakkal szemben a napelemes rendszer jelentheti a biztonságot, a kiszámíthatóságot.